66. színházi évad

Színházi viselkedés illemszabályai

Kedves gyerekek, diákok!

Kérjük, olvassátok el figyelmesen az alábbiakat, és igyekezzetek az alábbiak szerint viselkedni a színházban, hogy mindannyiunk számára remek élmény legyen a előadás.

Nem illik elkésni az előadásról! Időben illik érkezni, hogy legyen idő ráhangolódni a színház illataira, fényeire. Ha a széksorokban belülre szól a jegy, akkor illik elsőnek bemenni. Ha ez mégsem sikerül, akkor az üléséhez úgy illik bemenni, hogy a már ott ülőkkel szembe fordul az érkező és nem a fenekét tolja az orruk alá, és természetesen elnézést kér, hogy zavarta őket.

A hátizsákot, kabátot a ruhatárban illik hagyni.

Színházba menni: esemény. Illik elegánsan megjelenni. Az illedelmes ember tehát öltözetével is ünnepel: nem kihívó, de elegánsabb öltözettel, mint egyébként. Legalább egyszínű ing, sötét nadrág, lányoknak egyszínű szoknya és blúz. Felháborító a farmer, a gyűrött ing, a sportcipő.

Műsor alatt kerüljük a beszélgetést, a megjegyzéseket, egyéb véleménynyilvánítást, kivéve a tapsot, amikor annak helye van.A színészek hónapokon át dolgoznak, gyakorolnak, és aznap amikor beülünk a nézőtérre, akarnak adni valamit nekünk. Megteszik ezt akkor is, ha fáj a foguk vagy elhagyta őket a szerelmük. Ezt illendően kell fogadnunk.

Ne zörögjünk a műsorfüzettel, a cukros-zacskóval, ne kotorásszuk a retikülben, táskában. Színházban illetlenség ropogtatni, majszolni. Az előadás szünetében nem illik hanyatt-homlok a büfébe rohanni!

Kerüljük az orrfújást, a köhögést, ha nem lehet, tegyük minél halkabban és feltűnés mentesebben.

Az előadás végén tapssal köszöni meg a néző a színészek teljesítményét, és nem rohan a ruhatárhoz. Ha ajándékot kapunk - tudják -, illik megköszönni.

Köszönjük!
Komáromi Jókai Színház