Tóth Eszter
Móka Miki és barátai
Rendező: Pille Tamás m. v. | Bemutató: 2012. december 10.  
Szereposztás  |  Galéria  |  Videó
A Tatabányai Jászai Mari Színház és a Komáromi Jókai Színház közös produkciója.

Ha az ember már elég idős, akkor éppenséggel még emlékezhet negyven esztendővel ezelőtti kedvenc műsorára a tévé fekete-fehér őskorából: Móka Mikire és társulatára: Hakapeszi Makira, a Versmondó Lányra, az állandóan Mogyorós csokival vigasztalódó Hiszékeny úrra és a fejtörőket kérdező Furfangos Frigyes mesterre. „Véget ért a móka mára, / Zárul Miki mókatára. / De ha tetszett, nemsokára visszavárhatsz, / Jóska, Sára, Tercsi, Fercsi, Kata, Klára, / S valahány név a naptárba’ / Eljövök még hozzátok, / Viszont látásra pajtások!” Ezt, az adások végén elhangzó kis verset akkoriban egy ország tudta kívülről.

A Móka Mikit alakító színészek nagyon népszerűek voltak a gyerekek körében, főként Levente Péter, (1965-től), majd Gyabronka József és Sirkó László alakította a karaktert. Levente Péter, aki 15 évig játszotta Móka Miki szerepét, így beszél erről: „Ma úgy mondanánk, interaktív műsort csináltunk, a gyerekeknek nem volt kezükbe adott szövegük, az élő adás varázsának engedve alakultak a szerepek és a játékok. Számomra a gyerekek nem kellékek, háttér, avagy csupán közönség voltak, hanem alkotótársaim, játszótársaim. Ez óriási előny a sikeres együttműködésben. Ez volt a Zsebtévé, amely abban is újított, hogy stúdióműsorban itt alkalmaztunk először televíziós trükköket, például a Versmondó Lány egy meséskönyv lapjai közül lépett elő.”

A televíziós magazinműsor messze túlnőtt keretein, évtizedekig volt a közönség kedvence, felnövekvő generációknak jelentett tartalmas szórakozást. Lévai Sándor bábtervező, aki több klasszikus mesehős bábfigura megálmodója (Mi újság a Futrinka utcában, Süsü), többek között a Zsebtévé bábfigurái is az ő nevéhez fűződnek. A Zsebtévé szereplőivel most egy múltidéző, retro előadás keretein belül újra találkozhatnak színházunk nézői.

A szereplők a kornak megfelelően lakmározzák a Boci csokit és a Piros Mogyoróst, isszák a Meggy Márkát és a Traubi szódát, miközben a régmúlt zenéi teszik igazán nosztalgikussá az előadást. Amíg a gyerekek felhőtlenül szórakoznak, Apu és Anyu visszakap egy darabot gyerekkorából, ahol újra ráismerhet kedvenc játékaira, meséire. Tartsanak velünk egy kis időutazásra, ahol gyerekek együtt játszhatnak Móka Mikivel és barátaival!

Az előadás időtartama kb. 1 óra 8 perc szünet nélkül.
Móka MikiPille Tamás  m.v., Maróti Attila m. v.
Versmondó lány / Bemondó néni / Takács Bálint Tar Renáta
Hiszékeny srác Bernáth Tamás
Furfangos Frigyes / Hakapeszi MakiMajorfalvi Bálint
 
Díszlet- és jelmeztervezőGyőri Gabi m.v.
BábtervezőLévai Sándor m. v.
RendezőPille Tamás  m.v.
Szereposztás változásának jogát a színház fenntartja!
Móka Miki és barátai