A késő középkori angol király - testi és lelki torzsága ellenére - igazi reneszánsz figura, az érdek, a hatalom megszállottja. A drámaköltő ezt a teljesen negatív jellemet belülről ábrázolja, és érezteti, hogy jelleme a magány szörnyű poklában ferdült el. "Úgy döntöttem, hogy gazember leszek" - mondja híres, a nézőt is szinte bűnrészessé tevő nyitó monológjában, s véres gaztetteit, melyekkel hatalomra jut, a hidegen kitervelt szerepjátszás eszközeivel hajtja végre. Több uralkodót, testvérét, gyermekrokonokat, főrendek egész sorát gyilkolja és gyilkoltatja le, s közben az ámítás, az álszemérem, az álvallásosság eszköztárából válogatja szavait, mimikáját. Ördögi tetteit azzal tetőzi be, hogy áldozatainak özvegyét, árváját kéri és veszi nőül. Az ötfelvonásos drámában Richárd útját komor asszonyi átkok, jóslatok kísérik, a vérrel szerzett, birtokolt korona körül összegyűlnek a vészterhes jelek, s a jóslatok végül beteljesednek: az utolsó felvonásban Richmond legyőzi és halálba küldi Richárdot, a "csel", a "veszélyes torz logika" megszállottját.
Ebben a darabban ― természetesen meggyilkolt gyerekek kivételével, egyetlen szereplő sincs, legyen bár gyilkos vagy áldozat, férfi vagy nő, nemes úr, herceg vagy átlagember, aki ne volna mások vérétől szennyes. A végső romlás állapotában lévő társadalom erkölcsi mélypontjára jutott. Gyilkosok és áldozatok között alig akad különbség, a romlottság természetes és általános – és mindezeknek esszenciája, tömörítése Richárd maga, aki lenézi az embereket, játszik velük, mint gigászi színész és rendező. Célja egyetlenegy: megszerezni a hatalmat – bármi áron. S beteljesíti célját, bár a trónra kerülés pillanata önnön léte legnagyobb tragédiája. Ugyanis ami addig életcél volt, onnantól már csak egy állapot, s Richárd nem tud mit kezdeni a hatalommal. Így bukása - a meggyilkolt áldozatok átkai szerint véres és szégyenteljes…