John Kander - Fred Ebb - Bob Fosse
Chicago
Rendező: Szabó Máté m. v. | Bemutató: 2006.05.12  | musical
Szereposztás  |  Galéria  |  Videó
Az 1920-as évek Chicagójában üvölt a jazz, harsog a konferanszié, és szaporodnak a hidegvérű gyilkosok. Roxie Hart, a kóristalány a rivaldafényre vágyik: arról ábrándozik, hogy egy napon ő is a revüsztár, Velma Kelly nyomába léphet. Ez hamar sikerül is neki, ugyanis amikor Velma kettős gyilkosság miatt börtönbe kerül, Roxie is ott találja magát, szintén gyilkosság miatt: Velma a férjét és annak szeretőjét, Roxie pedig a hűtlen szeretőjét teszi el láb alól, ahogy az már a húszas évek Chicagójában szokás.

A híres sztárügyvéd, Billy Flynn Velma után Roxie esetét is elvállalja: most Roxie ügyéből kreál szenzációt. Így a lány végül eléri, amit akart: sztár lesz, az újságok szalagcímei csak vele foglalkoznak, Velma nem kis bosszúságára. A lányok, miközben ellenfelekké válnak, hamar rájönnek arra, hogy csak addig szerepelhetnek az újságok címlapján, míg valaki egy véresebb (és az újdonság erejével ható) gyilkosságot el nem követ.
Flynn a szokásos jogi csűrésekkel-csavarásokkal mindkettőjükről lemossa a sarat: győz az igazságtalanság! A két kis táncosnő szövetkezik, és közös karriert futnak be, az akasztófára pedig a Morton mama által vezetett női börtön férjgyilkos lakói közül az egyetlen ártatlan kerül: a cigány asszony, Hunyák Katalin, aki csak annyit tud angolul: "nem bűnös..."
Ebben a világban a legfontosabb érték a bármi áron való érvényesülés, akár a gyilkosság eszközével is. Csalás, árulás, korrupció. A kétségbeesett nők lélekrajza és a gyilkosságok ironikus krónikája egybeötvöződik a ragtime-ok és blues-ok harmóniájával, és kétséget kizáróan elkápráztatja nézőit.
Fred Ebb, John Kander, a musical történetének egyik legsikeresebb szerzőpárosa a hatvanas évek óta dolgozik együtt. Első közös dalaikat egy ismeretlen énekes-színésznő, bizonyos Barbara Streisand énekelte lemezre, első közös musicaljük főszerepét pedig Liza Minelli játszotta 1965-ben.
Az a musical hamar feledésbe merült, ám egy évvel később már a szerzőpáros nevétől volt hangos a világ: Kabaré című musicaljük megdöbbentő újszerűségével robbant be a "zenés-táncos" műfajba. A darabból 1972-ben Bob Fosse forgatott filmet Liza Minellivel, ami még a színpadi változatnál is nagyobb siker volt, és kilenc Oscart gyűjtöttek be érte az alkotók.
A szerzőpáros legismertebb slágere a "New York, New York", ami ma már jazzstandardnak számít (eredetileg Martin Scorsese azonos című filmjéhez írták).
A Kabaré mellett a Chicago a legismertebb és legtöbbet játszott darabjuk, amelyet 1975-ben mutattak be a Broadway-n Bob Fosse rendezésében és koreográfiájával. A "MINDEN TÖRVÉNY KIJÁTSZHATÓ" , A "MINDENKI MEGVÁSÁROLHATÓ" ÉS A "LEGFŐBB IGAZSÁG, HOGY MINDENKI HAZUDIK" CINIZMUSA MÖGÖTT OTT FESZÜL A HATALMAS ÉLETERŐ, SIKERVÁGY, AMELY MINDMÁIG ÉLTETI AZ "AMERIKAI ÁLMOT" , OTT VAN A TEHETSÉG, A KÜZDENI TUDÁS, AMI NAGGYÁ TETTE EZT AZ ORSZÁGOT.
TOVÁBBÁFosztó András m. v., V.Mák Ildikó, Nagy László, Németh István, Szentirmay Zsolt , Tyukodi Szabolcs
KONFERANSZIÉPille Tamás  Olasz István
FRED, HARRYBernáth Tamás
POKOLBÉLI KITTYCsenky Nikoletta m. v.
JUNEGermán Lívia
HUNYAKRab Henrietta m. v.
ROXIE HARTBalogh Anna m. v.
MARY SUNSHINEHolocsy Krisztina
LIZLax Judit m. v.
DRAMATURGARI NAGY BARBARA m.v.
KORREPETÍTORPÁLINKÁS ANDRÁSSY ZSUZSANNA
ZENEI VEZETŐAXMANN PÉTER m. v.
A KOREOGRÁFUS ASSZISTENSEČENKY NIKOLETTA m. v.
KOREOGRÁFIABODOR JOHANNA m. v.
DÍSZLET – JELMEZKARÓCZKAI TÜNDE m. v.
A RENDEZŐ ASSZISZTENSEJÓBA ISTVÁN
Szereposztás változásának jogát a színház fenntartja!
Részlet a Chicago című darabból